Ivicsics László vagyok, a BCA alapító tagja és vezető tanácsadója. Mérnök informatikus diplomámat a Kecskeméti Főiskolán, közgazdász végzettségemet a Budapest Gazdasági Főiskolán szereztem. Pályafutásom során leginkább telekommunikációs nagyvállalatok projektjein dolgoztam fejlesztőként, tanácsadóként, majd szakértőként. Az elmúlt közel húsz évben több érdekes külföldi munkatapasztalatra is szert tettem.

A BCA számomra nem csak egy – a barátaimmal közösen megálmodott – munkahely, hanem egy kicsit a saját gyermekem, az életem egy szerves része, melyre nagyon büszke vagyok. Nem csak azért, mert valaha egyszer része lehettem a cég elindulásának, hanem mert mind a mai napig rengeteg kreatív

energiát és szaktudást igényel, ezáltal mindennapi kihívás elé állít a cég vezetése, fejlesztése és folyamatos megújítása.

Számomra az igen felfokozott munkatempóból a teljes kikapcsolódást és feltöltődést a családom, a vidám baráti összejövetelek, a rendszeres sport, a spanyol futballmeccsek, az őszi toszkán túrák és a vitorlázás jelentik.

Nem olyan régóta már egy gyönyörű kisfiú büszke édesapjának is mondhatom magamat, ami sokat segített a „workaholic” életmódom kiegyensúlyozásában, és egyben új feladatot is adott: végre lehetőségem nyílik a jövő generáció Gorcsev Ivánját nevelni egy remek kis emberből.

Colleagues

We love coffee, all kinds of coffee: black or white, with ice or ice cream, long, and short and flat, double, American, Italian... even decaff. Last year we drank 12 305 cups of it. Get to know us based on what our favourite drink is! Choose a coffee...

  • espresso
  • D
  • team Ádám Agócs consultant
  • team Magdolna Babik back office colleague
  • team Ferenc Bakos consultant
  • team Péter Bakti senior consultant
  • team Henrietta Balázs senior consultant
  • team László Balázs consultant
  • team :) Bambusz stress-relief assistant
  • team Balázs Bank senior developer
  • team Emőke Barabás consultant
  • team Your place!