Csapai Gábor vagyok, a BCA egyik tulajdonosa és vezető tanácsadója.

Mérnök informatikusként végeztem és szakmai karrierem során mindig is IT megoldások tervezésével, bevezetésével foglalkoztam. Fontosnak tartom, hogy az üzleti igények teljesítése mellett olyan IT megoldásokat készítsünk, melyekkel hosszú távon képesek támogatni ügyfeleinket céljaik elérésében. Célom, hogy csapatunk tudása folyamatosan naprakész legyen, így elsődleges támogatója vagyok azoknak a belső fejlesztési projekteknek, melyek során a legújabb technológiák felhasználásával (Big Data, Machine Learning, NodeJS) fejlesztünk saját termékeket.
A BCA számomra nem csak egy munkahely, hanem egy olyan csapat, akikhez minden nap szívesen jövök be dolgozni, akikkel szakmailag ki tudok teljesedni, és akire majdnem olyan büszke tudok lenni, mint a saját gyermekeimre. Akikre (nagyfiam és két lányom) nagycsaládosként igazán büszke lehetek.

A munka után igazi kikapcsolódás a Velük töltött idő, ami a közös játékról, sportolásról, meséről szól. Aktívan éljük életünket, így sokat járunk túrázni, kerékpározni, télen síelünk, a nyaralás során pedig általában nem a strandon süttetjük a hasunkat.

Munkatársak

Szeretjük a kávét: a jegeset, a hosszút, a rövidet, a duplát, az üreset, az amerikait, a mézeset és a habosat is. Tavaly 12 305 csészével ittunk meg 1 év alatt. Ismerj meg minket kedvenc italunk alapján! Válassz egy kávét...

  • espresso
  • D
  • team Agócs Ádám tanácsadó
  • team Babik Magdolna back office munkatárs
  • team Bakos Ferenc tanácsadó
  • team Bakti Péter vezető tanácsadó
  • team Balázs Henrietta vezető tanácsadó
  • team Balázs László tanácsadó
  • team Bambusz :) stresszcsökkentő munkatárs
  • team Bank Balázs vezető fejlesztő
  • team Barabás Emőke tanácsadó
  • team A Te helyed!