Ivicsics László vagyok, a BCA alapító tagja és vezető tanácsadója. Mérnök informatikus diplomámat a Kecskeméti Főiskolán, közgazdász végzettségemet a Budapest Gazdasági Főiskolán szereztem. Pályafutásom során leginkább telekommunikációs nagyvállalatok projektjein dolgoztam fejlesztőként, tanácsadóként, majd szakértőként. Az elmúlt közel húsz évben több érdekes külföldi munkatapasztalatra is szert tettem.

A BCA számomra nem csak egy – a barátaimmal közösen megálmodott – munkahely, hanem egy kicsit a saját gyermekem, az életem egy szerves része, melyre nagyon büszke vagyok. Nem csak azért, mert valaha egyszer része lehettem a cég elindulásának, hanem mert mind a mai napig rengeteg kreatív

energiát és szaktudást igényel, ezáltal mindennapi kihívás elé állít a cég vezetése, fejlesztése és folyamatos megújítása.

Számomra az igen felfokozott munkatempóból a teljes kikapcsolódást és feltöltődést a családom, a vidám baráti összejövetelek, a rendszeres sport, a spanyol futballmeccsek, az őszi toszkán túrák és a vitorlázás jelentik.

Nem olyan régóta már egy gyönyörű kisfiú büszke édesapjának is mondhatom magamat, ami sokat segített a „workaholic” életmódom kiegyensúlyozásában, és egyben új feladatot is adott: végre lehetőségem nyílik a jövő generáció Gorcsev Ivánját nevelni egy remek kis emberből.

Munkatársak

Szeretjük a kávét: a jegeset, a hosszút, a rövidet, a duplát, az üreset, az amerikait, a mézeset és a habosat is. Tavaly 12 305 csészével ittunk meg 1 év alatt. Ismerj meg minket kedvenc italunk alapján! Válassz egy kávét...

  • espresso
  • D
  • team Agócs Ádám tanácsadó
  • team Babik Magdolna back office munkatárs
  • team Bakos Ferenc tanácsadó
  • team Bakti Péter vezető tanácsadó
  • team Balázs Henrietta vezető tanácsadó
  • team Balázs László tanácsadó
  • team Bambusz :) stresszcsökkentő munkatárs
  • team Bank Balázs vezető fejlesztő
  • team Barabás Emőke tanácsadó
  • team A Te helyed!